
Falun szinte mindenkinek van valamilyen házi kedvence. Nagyon sokan vannak, akik városi lakásban is tartanak nagyobb testű háziállatokat, ami nem minden esetben a leghelyesebb.
Sok kis kedvenc kifejezetten csak a szobában tartható, vagyis nem jelent neki a bezártság megpróbáltatást.
A perzsa szőrű macskák nem is igénylik azt, hogy a kertben szaladgáljanak, ők inkább elvannak egy nagyobb párnán valamelyik sarkában a szobának.
A kutyákkal már más a helyzet, hiszen szinte mindegyik fajta szeret szaladgálni. A bernáthegyi típus egyáltalán nem javasolt lakásban való tartásra, mert izomzati betegsége lesz a mozgás hiány következtében.
A madarak terén már teljesen más a helyzet. Legyen szó városi lakásról vagy egy kertes házról, mindenhol jól érzik magukat a papagájok. Egy nagyobb kalitkában könnyen tudja bárki tartani őket.
Kifejezetten a falusi környezethez kapcsolódnak a lovak. Azonban már egyre kevesebb helyen lehet találni olyan udvart, ahol valaki rendelkezik egy nagyobb istállóval, ahol lovakat tart. Mivel már nem használnak falun sem lovaskocsit és a földművelésben is átvették a lovak helyét a modern mezőgazdasági berendezések, így nincsen értelme a tartásuknak.
Ha háziállatokat szeretnénk tartani, akkor mindig figyeljük azt, hogy meg tudjuk-e teremteni az optimális életkörnyezetet a számukra.
A kutyák és macskák tartása a leggyakoribb. Madarakat a legtöbb állatkereskedésben a legkisebbek számára ajánlják. Ha városi lakásban szeretnénk háziállatokat tartani, akkor a kis mozgás és helyigényű kutyákat és macskákat válasszuk!
Az oldalon háziállatokról, kutyákról, macskákról, lovakról és madarakról igyekszünk érdekes és hasznos információval szolgálni!