
A hosszú, munkával teli év után mindenkinek jól esik egy kis kényeztetés, mert testünk, lelkünk egyaránt ki van éhezve a nyugalomra, a csendre. A Harkány fürdő hotel – Ametiszt Hotel kiváló a feltöltődésre, mert itt garantáltan mindenki megtalálja azt amiről álmodott. Az egyedülálló kénes gyógyvíz amelyhez a Dél- Dunántúli kedvező mikroklíma is párosul igazi csoda és ezt a testünk, lelkünk egyaránt érzi már az első pillanatban. Harkány fürdő hotel – Ametiszt Hotel egy mediterrán hangulatú gyógyüdülőhely, tiszta levegővel és igazi csenddel, ahol végre önmagunk lehetünk és megtalálhatjuk azt a tisztaságot és békét, amely valóban a feltöltődés alapja. Azonban ez nem jelent unalmat és egyhangúságot, mert a csodás gyógyvíz mellé Villány tüzes borai adják a hangulatot és a környék ezer látnivalója és programja, ha az aktív pihenést szeretnénk választani. Ametiszt Hotel Harkány csendes, nyugodt helyen, közel a gyógyfürdőhöz nyújt színvonalas, kedvező áru szállás és éttermi szolgáltatást. A legfontosabb információkat már online is megtaláljuk, nagy kár lenne a legcsodásabb lehetőségek mellett elsétálni. Minden amit szeretne egy helyen, nézzen be hozzánk!