Próbanyelvvizsgát
Próbanyelvvizsgát

A nyelvvizsgára készülés sokszor járhat együtt stresszel, bizonytalansággal, kétkedéssel önmagunkban, hogy tényleg sikerrel tudjuk-e venni az akadályt. Ezek oka alapvetően az, hogy sohasem tudhatjuk biztosan, mivel kerülünk majd szembe. Kinek ne lenne ismerős a vizsga előtti drukk, a „bárcsak azt kérdeznék” érzése?

A BeHappy nyelviskola felkészítő kurzusának legfontosabb célja az, hogy alaptalanná tegye ezeket a félelmeket. Ha úgy jelenünk meg a nyelvvizsgán, hogy minden lehetséges feladatot, kérdést, csapdát ismerünk és begyakoroltunk, nincs mitől tartanunk, nincs az ismeretlentől való rettegés.

A nyelviskolában legelőször egy próbanyelvvizsgát végeznek el a jelentkezők – ebből pontosan kiderül, kinek mennyi és legfőképpen milyen típusú felkészítésre van szüksége ahhoz, hogy magabiztosan, sikerrel vegye a valódi vizsgát. A BeHappy módszer alapja az, hogy mindenkivel egyénileg foglalkoznak a nyelvtanárok, tehát minden tanuló esetében azzal foglalkoznak, amely terület a leginkább igényli ezt.

A BeHappynél a felkészítés tíz héten keresztül tart. Ezalatt az idő alatt maga a felkészítő kurzus heti két órát vesz igénybe, ez azonban nem minden. A tanulók heti két tantermi órán is részt vehetnek, ahol a szókincs bővítése mellett mindenki azokat a feladatokat, nyelvtani részeket gyakorolhatja be a tanár segítségével, amelyek neki problémát okoznak. További két órát vesz igénybe hetente a szóbeli felkészítés azoknak, akik komplex vizsgára készülnek.

A BeHappynél tehát minden részletre odafigyelnek, a közvetlenségre és a személyre szabott tanításra épülő módszer segítségével mindenki úgy jelenhet meg a vizsgán, hogy a stressznek, kétkedésnek nyoma se legyen az elméjében.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás