
Ha úgy érzi, hogy eljött az ideje a régi bútoroktól való megválásnak, akkor a lomtalanítás árak a segítségére lehetnek. Ezeket a porlepte.hu weboldalon egyszerűen meg tudja nézni. A lomtalanítás árak kiterjednek az antikvitásokra, a régi, használaton kívüli eszközökre, a retró tárgyakra. Amennyiben szeretné a kidobni és az ingóságok értékét felbecsültetni, akkor a fentiekben említett weboldalon erre is lehetősége nyílik. Az értékbecslés ugyanis díjtalan és teljes egészében megbízható.
Ha ezt követően is úgy gondolja, hogy megválna az adott tárgyaktól, akkor a Porlepte szakemberei felmérik azok állapotát. Ha már nincs értékük, de még lehet használni valamelyiket, akkor azt felajánlják karitatív szervezeteknek és állatmenhelyeknek. Természetesen ezt az Ön beleegyezésével teszik. A profi munkát végző csapat minden szempontból tökéletes választás.
A lomtalanítás árak a szállítást is tartalmazzák
Nagyon sok költöztetéssel foglalkozó cég nem kalkulálja bele az áraiba a szállítást, csak az elvégzett munkát. A lomtalanítás árak magukba foglalják az adott feladatokat és a szállítást is, éppen ezért olyan kedvezőek. Természetesen, ha lomtalanításról beszélünk, akkor nem feltétlenül csak a régi dolgokra kell gondolni. Ebbe a kategóriába igazából nagyon sok minden beletartozik. Az elromlott háztartási gépektől kezdve, a veszélyes hulladékokon keresztül az antik ingóságokig, mindent ide lehet sorolni.
Ha Ön sem tudja, hogy mit kezdjen a padláson vagy a garázsban felhalmozott holmikkal, akkor kérjen ajánlatot a weboldal kollégáitól! Rövid időn belül kijönnek és elviszik a tárgyakat, hogy ne foglalják feleslegesen a helyet.
Lomtalanítás hagyaték felszámolással
Napjainkban egyáltalán nem számít furcsa megoldásnak, ha valaki összeköti a lomtalanítást a hagyaték felszámolásával. Inkább két legyet üt egy csapásra, hiszen a megörökölt ingatlan is nett lesz és a sok holmi is eltűnik. Sokszor előfordul, hogy a vásárlót pusztán az eladásra kínált ingatlan elhanyagoltsága riasztja el. Gondoljon bele, hogy biztosan Ön sem vásárolna meg egy olyan házat, amit teljesen elhanyagoltak. Egy üres lakás ráadásul nagyobb is tűnik, mint amikor tele van hulladékkal.
A lomtalanítás árak kalkulálása során, figyelembe kell venni a plusz munkálatokat. Idesorolhatjuk azoknak a hulladékoknak az elszállítását, amiket speciális lerakókba lehet vinni. Például építési törmelék, zöld és veszélyes hulladék. Ha Ön is szeretne precíz és gyors munkát a lomjaival kapcsolatban, akkor kérjen segítséget a fentiekben már említett weboldal szakembereitől!
A lomtalanítás árak lehetnek egyediek is
Sok esetben előfordul egyedi díjszabás, ám ez leginkább nagyobb terület vagy összetettebb feladat esetén fordul elő. A lomtalanítás árak akkor számítanak egyedinek, ha eltérnek a megszokottól, magasabbak. Ez nagyobb területet érintő munkafolyamatok esetén lehetséges. Ha egy most örökölt ingatlant szeretne kitüríteni, akkor mindenképpen szüksége lesz profi brigádra.
Amennyiben minden régi holmitól szeretne megszabadulni, amit a csapat tagjai a hagyaték során kapott házban találnak, akkor Önnek semmilyen dolga nem lesz. Ha olyan tárgyakra lelnek, amiknek még van értékük, akkor azokat a piaci értéknek megfelelő felvásárolják.