Környezetet védő nyomda Budapesten
Környezetet védő nyomda Budapesten

Az új ötleteket mindig nagy izgalommal és lelkesedéssel fogadjuk, főleg akkor, ha azok valamilyen formában az emberiség jobbá tételét szolgálják. Így van ez azzal a vállalattal is, amelyik tulajdonképpen egy nyomda Budapest területén, hiszen egy olyan innovatív zöldprogramot dolgozott ki, aminek keretei között nagyon sok tekintetben a környezetkímélő megoldásokat választja a tevékenységei során. Egyrészt a papírfelhasználásban hozott olyan elhatározásokat, amelyek a környezet óvását szolgálják, hiszen talán ez a nyomdaipar ellen felhozható legerősebb érv a környezetszennyezés tekintetében.

 

A felhasznált papír jelentős hányadát újrahasznosított anyagból fedezi, azonban a többi részt is olyan helyről szerzi be, ahol garantálják a környezetkímélő papír előállítását. Egy másik igen fontos szempont, a káros vegyi anyagokból előállított festék környezetkímélő változatra való cseréje volt, ami szintén sikeresen teljesült. Ezeknek és sok más ötletnek köszönhetően, a nyomda Budapest és az ország első számú zöldnyomdájává vált.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás