A sólyomnak kiemelkedő szerepe van a magyar őstörténetben. Napjainkban egyre több kutató ad hangot a magyar őstörténet kutatás fontosságának és tartja lényegesnek feltárni ezt a területet, ami nem egyszerű, hiszen nagyon kevés a fennmaradt írásos dokumentum. A népszokások, népi motívumok segítenek sokat a kutatásban és az évek során a kitartó munka eredményeképp, lassan összeállnak a mozaikkockák. A magyarság ősidők óta használt madara a sólyom. Sőt egyes kutatók szerint a karácsony elnevezés is a kerecsen szóból eredeztethető. A kerecsen, pedig a kerecsensólymot jelöli. A kerecsensólymot kötik a mitikus turulmadárhoz is, miszerint a sólymok a turul „élő képei”. A téli napfordulókor röptették őket, mint Nap madarakat, annak szimbólumaként, hogy elhozzák a fényt, azaz a nappalok hosszabbodni kezdtek. Miután a táltosok megáldották a madarakat, vadászatra engedték őket. Erre utaló leírások a középkori inkvizíciós perek jegyzőkönyveiben találhatók. Manapság is egyre több hagyományőrző eleveníti fel a sólyomtartást, habár elég szigorú szabályai van annak, hogy ki lehet solymász. A madarakat elsősorban vadászatra használták, hiszen nagyon jól idomíthatók és ezzel az ember szolgálatába állították őket. Manapság nagyon sok hagyományőrző bemutatón és egyéb rendezvényeken lehet látni sólymokat, amelyek általában kis sapkával a fejükön érkeznek gazdáikkal. A sapkát levéve röptetik őket a látogatók legnagyobb örömére. A kiindulópontról, ami a gazdájuk vastag kesztyűt viselő keze, egy nagy kör megtétele után, pontosan ugyanide térnek vissza.